Alaposan meglepték az oroszok az ukránokat – feltuningolt szuperdrónok okoztak riadalmat

Ukrán szakértők szerint az orosz erők már mesterséges intelligenciával működő, benzinmotoros drónokat is bevetnek a háborúban.

Ukrán szakértők szerint az orosz erők már mesterséges intelligenciával működő, benzinmotoros drónokat is bevetnek a háborúban.
„A méregterjesztők mellett a mérgező agymosást végzők is számoljanak a következményekkel!” – fogalmazott.
„Brüsszel úgy akarja segíteni Ukrajnát, hogy Európát elzárja, elvágja az orosz nyersanyagoktól” – jelentette ki Menczer Tamás felszólalásában.
Ha ezt az őrületet nem sikerül megállítani, Ukrajna olcsó, de ellenőrizetlen, kétes minőségű, veszélyes mezőgazdasági alapanyagokkal fogja elárasztani Európát, állítja az agrárkamara elnöke.
„A Fidesz minden választási időszakban, minden választási kampány előtt látja, hogy mi az az irány, amit képviselni kell”, igaz ez a kommunikációra is – hangsúlyozta Deák Dániel a Harcosok Klubjának elrajtolása után.
Egy 1970-es évekből származó, 500 kilogrammos szovjet űreszköz várhatóan irányítás nélkül csapódik vissza a Földre május közepén.
Az evangélikus püspök pártállástól függetlenül arra kéri a politikusokat, hogy ne tegyék a Bibliát a politika eszközévé.
A sajtóhírek szerint feltehetően Svájcon át érkezett százmilliós támogatások újabb kérdéseket vetnek fel Bige László és a Tisza Párt kapcsolatáról.
Ha influencerek drogokat népszerűsítenek, akár csak poénból vagy közvetett módon, az közvetlenül befolyásolhatja a fiatalok döntéseit, és növelheti a drogok iránti érdeklődést.
A leendő „jobboldali” kancellár a jelek szerint még szocialista elődjénél is magasabb szintre emeli a magyarellenes politikát.
„A vita eljutott egy olyan pontra, hogy többen úgy éreztük, néhány kérdést érdemes tisztába tenni” – fogalmazott a férfi, aki a sérült bajtársuknak is üzent.
Első kamatdöntő ülésére készülhet kedden immár Varga Mihály vezetésével a jegybank monetáris tanácsa.
Franciaország és más európai országok megkezdték az ukrán hadsereg információs ellátásának megerősítését.
Az ukrán elnök a Donyeck megyei Dobropilja elleni orosz csapást példátlan brutalitásúnak minősítette.
Még a fagyasztóban is drog volt, de a gyanúsított váltig állítja: nem követett el semmit.
Az Európa legnagyobb katonai hatalmának számító ország a háború kitörése óta következetesen támogatja Ukrajnát.
Az amerikai elnök egy hirtelen döntéssel megvonta a segélyeket, de mit jelent ez az ukránoknak? Utánajártunk.
Néhány dolgot akkor helyre tennék.
Az önkormányzatok bíznak abban, hogy ezek az eszközök is képesek lesznek visszatartani a gyorshajtókat.